Több mint 20 idegenforgalmi szakember ismerhette meg a reneszánsz kor világát. A látványos madaras bemutató és lovagi torna mellett a bikali Élménybirtok színes szolgáltatásai is bemutatásra kerültek a prezentációra érkezőknek.
Nagy sikerrel zajlott a „Baranyai Élménykörút” keretében rendezett idegenforgalmi prezentáció. A program elsődleges célja az volt, hogy a szakemberek megismerjék a „Baranyai Élménykörút” nyújtotta szolgáltatási kínálatot. A mostani előadásra a bikali Élménybirotokon került sor.
Színes program várta az érdeklődőket: a rövid bevezető után a Madaras Színpadon tartott bemutatót nézhették meg, ahol testközelből figyelhették a ritkán látott baglyot, héját és sólymot.
Ezután az Élménybirtok bejárására került sor. Bemutatásra kerültek a látványosságok, érdekességek, melyekkel minden, az aktív kikapcsolódás iránt érdeklődő turisztikai célcsoport kiválóan elérhető. A kovácsmester rövid bemutatása után a kézműves házakban megismerhették a résztvevők a korabeli mesterségeket, a kosárfonást, agyagozást, mézeskalács készítést vagy a bőrművességet.
A túra végén a csapat megpihent a Palota Lovagtermében és közben részletesebben megismerhették Pannónia Csillagait.
Az egyes projektelemek a projekt gesztora, a Baranya Megyei Önkormányzat által kerültek bemutatásra. Köztük a mecseknádasdi Rejtőzködő Borfalu, a múlt héten átadott Orfűi Aktív Víziturisztikai Központ, a készülő Pécs-Orfű-Abaliget Kerékpárút, és az augusztus közepén átadásra kerülő Orfűi Aquapark. Az ötödik projektelem, az Élménybirtok koncepcióját magától a tulajdonostól, Kollár Lászlótól ismerhették meg az idegenforgalmi szakemberek. Elmondta, hogy különösen fontos a turisztikai célcsoportok esetében kiemelten kezelni a magyarországi célközönséget. Nagy hangsúlyt kell fektetni, hogy mindenki megtalálja a kedvére való kikapcsolódási lehetőséget. A bikali Élménybirtokon elsődleges fontosságú a folyamatos fejlődés, megújulás. A következő években a jelenlegi főteret kívánják megtölteni látványosságokkal, melyek tovább színesítik az Élménybirtok kínálatát.
©2010 Baranyai Élménykörút - Pannónia Csillagai